Prológus (...avagy hogyan cseszd szét egy 20 éves fiú hétköznapjait)

A nevem Kim Kibum.

Húsz éves vagyok, első éves egyetemista.

Nem vezettem még soha naplót, de szerintem bárki ezt tenné a helyemben, ha az történt volna vele, mint velem.

Tehát készítsétek elő a popcorn-t, helyezkedjetek el kényelemben, mert akkor bele is kezdenék a történetembe, ami nem lesz egy boldog hangvételű sztori, ennyit elárulok.

Hétfő

Soha sem szerettem a hétfőket, vagy úgy alapjáraton a hétköznapokat. De a mai reggel különösen nehezen indult. Reggel nyolckor, arra ébredtem, hogy egyetlen húgocskám YongJi, kis híján rámtörte az ajtót. Nekem csak délben kezdődtek az óráim, szóval ezért volt furcsa ez az egész. Ami pedig YongJi-t illeti, nos legyen annyi elég, hogy ismeretlen okok miatt, apuék magántanulóként nevelték. Ezzel persze cseppet sem értettem egyet, mert YongJi bandázgatni kezdett, olyan alakokkal, akiktől nem hogy a húgomat, de magamat is félteném. De YongJi mérget mert volna rá venni, hogy az a bizonyos Minho, aki egy tizenkilenc éves, múltja ismeretlen srác volt, és elméletileg a csőcselék vezetője is, jó arcnak bizonyult. 

Ami pedig YongJi-t illeti... Nos, ő tizenkét éves korában elhatározta, hogy tomboy lesz, ami nem kicsit sokkolta a családot, de azóta már hozzászoktunk a tényhez, mivel eltelt négy év. 

- Kim YongJi! Hányszor megmondtam már, hogy kopogj ha... - nem tudtam befejezni a mondatomat, mivel húgom a számra tapasztotta a kezét, és fenyegetően nézett rám. Tudtam, hogy ezúttal komoly dologról lehetett szó, mert YongJi nem szokott így viselkedni senkivel. Lentről furcsa hangok szűrődtek  fel, köztük éles sikolyok, hangos puffanások, és reccsenések. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, és kezdtem komolyan beparázni. Segítségkérőn néztem húgomra, aki csak rezzenéstelen arckifejezéssel stírölte a nyitva hagyott ajtót. Nem sokkal később a hangok elhaltak, és pár pillanat múlva, egy YongJi-val egyidős lány állt meg a küszöbön. A lánynak hosszú fekete haja volt, amit felkötött, és egyszerű, iskolai egyenruhát viselt amin... Vérfoltok díszelegtek?! Hírtelen elfogott a rosszullét, és öklendezni kezdtem, mire YongJi aggódva nézett rám.

- Kibum, minden oké? - kérdezte a hátam simogatva, miközben én kiadtam gyomrom tartalmát, közvetlen az ágyam mellé.

- Mishu, szólj Minho-nak, hogy siessenek! - az ajtóban álló lány bólintott, és elsietett. Nem sokkal később Minho-val tért vissza, és két vadidegen sráccal, akiket normális esetben nem engedtem volna a húgom közelébe. Bár a jelenlegi helyzet annyira abszurd volt, hogy reagálni sem lett volna erőm.

- Bocsi Kibummie, ez egy kicsit fájni fog, de a te érdekedben teszem... - mondta nekem Yongji, miközben intett az egyik srácnak, aki odalépve mellém elővett, egy fémrudat.

- Reméljük így Jonghyun nem találja majd meg... - rá akartam kérdezni, hogy hogyan jön a képbe az egyik egyetemi csoporttársam, de mielőtt bármit is ki tudtam volna nyögni, a mellettem álló srác egy hatalmasat ütött a fejemre a fémrúddal, onnantól pedig már csak a sötétségre emlékeztem.

MÉGIS MI A JÓ KURVA ÉLET FOLYIK ITT?!